Születés- és névnapok

Az egyén, a közösség tagjainak személyes, mégis közösségi ünnepe a születés- és a névnap. Az ünneplés mikéntjét a szülői értekezleten beszéljük meg, hogy minden családnak megfelelő legyen. Kérésünk volt, hogy torta helyett inkább aprósüteménnyel és gyümölccsel kínálják meg az ünnepeltek a csoporttársaikat.

Ennek igyekeznek is a szülők eleget tenni, de így is elkerülhetetlen egy-egy tortaköltemény. Rövid kis dallal köszöntjük ebéd előtt vagy végén az ünnepelt gyereket, és annyi gyertyát gyújtunk,ahány éves. A dal végén ő fújja el a gyertyát, majd annyi kívánsága lehet, ahány éves.

A közös köszöntés után a barátai is külön felköszönthetik: azokból a dalokból, versekből, amiket egész évben tanultunk.
Az ünnep végén az ünnepelt aprósüteménnyel, keksszel kínálja a gyerekeket, és megkapja az apró, barkácsolt ajándékot.

Ezaz ünnep a csoport középpontjába kerülésével az ünnepeltnek a legnagyobb élmény. Nagyon várják a saját születésnapjukat, hogy õk is kiülhessenek a feldíszített ünnepi asztalhoz. Ez az óvodai ünneplés is nagy élmény a családi köszöntés mellett.