Bőrfestő Óvoda

Kucsákné Merész Zsuzsanna óvodapedagógus-fejlesztőpedagógus

1. Mióta dolgozol óvodapedagógusként, és mi inspirált arra, hogy gyermekekkel foglalkozz?
1989-ben képesítés nélküli óvónőként kezdtem meg pályámat, majd kisebb–nagyobb megszakításokkal 1999-ben végleg lehorgonyoztam a pedagógus pálya feneketlen tengerében.
2005 januárjában vettem át óvodapedagógusi diplomámat és már abban az évben megkezdtem a fejlesztő óvodapedagógus szakirányú képzést, amelyből 2008-ban sikeres vizsgát tettem.
14 éves koromban a kis húgomat sokat kísértem az óvodába és az óvónője unszolására egyre több időt kezdtem tölteni délutánonként a csoportban. Az óvodás korosztály őszinte tisztasága megfogott, nagyon szerettem köztük lenni és ők szívesen játszottak velem. Sok élethelyzetben találkoztam a gyerekekkel és mindig kölcsönös volt az elfogadás, mindig mosolyt csaltak az arcomra én meg játékos, vidám perceket adtam nekik. 18 évesen megfogalmazódott bennem, hogy az óvónői szakmát választom. Ennyi év elteltével már tudom, hogy nem szakmát, hanem hivatást választottam, és úgy érzem, hogy teljes mértékben elhivatott vagyok e szakma iránt. Vallom, hogy a kisgyermekekkel foglalkozni nem mindig könnyű és sokszor igazi kihívás, de hiszek abban, hogy valami megismételhetetlent alkotok azáltal, hogy a gyermekek életére hatással lehetek.
Amiért óvónő lettem? : „ A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” (Goethe)

2. Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást a munkádban?
Mindennap egy kihívás, mert folyamatosan motiváltnak kell maradnom ahhoz, hogy szenvedélyemet megőrizzem pályám iránt, hogy az időnkénti nehézségekkel dacolva is helyt álljak és munkámat továbbra is az elhívatottság jellemezze. Számomra felemelő feladat és egyben kihívás is, hogy a mai „rohanó” világban a gyermekeknek stabilitást, biztonságot, „gyökereik ágyát” biztosítva a szárnyaik bontogatását segíthetem. Kihívás, hogy minden gyermekhez megtaláljam a hozzávezető utat, és időben észrevegyem, ha segítenem kell akár érzelmileg, akár a tanulás terén őt, vagy a sajátos nevelést igénylő gyermekeknek a megfelelő bánásmódot tudjam nyújtani és, hogy felismerjem kellő időben a tehetséget is.

3. Mikor érzed úgy, hogy sikeres volt a napod?
Ha azokból az értékekből, amit fontosnak tartok bármit aznap át tudtam adni a gyerekeknek.
Ha a tervezett tevékenységeket sikerült, úgy megvalósítanom, hogy a gyermekek örömmel és aktívan vettek részt benne és közben sikerélményt tudtam biztosítani nekik és ez a szemeik csillogásában is tükröződött.
Ha reggel mosolygós arcok léptek be az ajtón, vagy délután élményekkel tele újságolták szüleiknek mi történt velük az nap, mert akkor tudom, hogy jól érezték ők is aznap magukat a csoportban.
Ha érzem, hogy sikerült kreativitásukat segíteni azzal, hogy hagytam érvényesülni ötleteiket, fantáziájuk szárnyalhatott, önkifejezésük érvényesülhetett és mind ehhez megfelelő játékteret biztosítottam számukra.

4. Mióta dolgozol a Bőrfestő Óvodában, és hogyan éled meg, amikor csoportodból elballag egy számodra kedves gyermek?
2015. augusztusában - előző óvodánk bezárása következtében- kollégáimmal együtt helyeztek át minket a Bőrfestő Óvodába. Az akkori fenntartónak köszönhetően együtt maradhattunk a közvetlen kollégáinkkal és gyermekeinkkel, ami egy kis biztonságot adott és a könnyebb beilleszkedést segítette, de meg kell említenem, hogy a Bőrfestő Óvoda akkori dolgozói és vezetője is kedvesen és nyitottan fogadott minket. Azóta is együtt dolgozunk mind a hárman a Nyuszi csoportban, teljes összhangban és kiegészítve egymást, ami számomra biztosítja a mindennapos munkámban a kiegyensúlyozottságot és, hogy örömmel lépek be az óvoda kapuján.
Mi már nem is ballagtatjuk, hanem búcsúztatjuk a gyermekeinket, mert a búcsúban benne rejlik a visszatérés lehetősége és boldogságunkra sokan vissza is látogatnak az oviba, és beszámolnak az iskolás élményeikről vagy csak azért jönnek, mert hiányoztunk nekik. Nincsen számomra „egy” elbúcsúzó kedves gyermek, mert minden gyermek, aki ott van a csoportban kedves a számomra. Természetesen mindegyikük másért, mert minden gyerek egyedi és megismételhetetlen, egy egyéniség. Minden gyermekben benne rejlik az egyediség, ezért mindegyik másért záródik a szívembe. 3 évet, sokszor 4-et is együtt töltünk és látjuk, ahogy nőnek, ügyesednek, okosodnak, és akkor ez megszakad, és a szívemből egy icipici darab szakad ki (szerencsére nagy szívem van, mert jó nagy része megvan, és még mindig van hely benne), közben büszke is vagyok, mert ehhez a fejlődéshez én is hozzá tettem valamit. Igen, ez egy olyan pillanat minden évben, amikor egyszerre sírunk és nevetünk, boldogan vagyunk szomorúak és elcsukló hangon sírdogálva köszönjük meg a szülők kedves mondatait és a gyerekek kis búcsú verseit, virágait. Többször előfordul, hogy érkezik a kistestvér az elballagó nagycsoportos helyett, így a kapcsolat továbbra is megmarad, a szülőktől pedig elismerés, hogy újból minket választottak. Sokszor egy évtizedet is megélünk egy családdal, mert 3-4 gyermeküket is hozzánk íratják be. Egy ilyen együtt megtett hosszú út után a búcsú még nehezebb, mert nemcsak a gyermek, hanem a család is elballag. Ezért is örülök, hogy a Nyuszi csoport, amiben dolgozom vegyes csoport, mert sosem repülnek ki egyszerre a gyermekeink a fészekből, egyszerre nehezebb lenne számomra egy csoportnyi gyermeket elengedni.

5. Hogyan egyezteted össze a magánéletedet a munkáddal?
Igyekszem zökkenőmentesen, bár mióta a két lányom felcseperedett bevallom, ez könnyebben megy.
Családom mindig tiszteletben tartja, amikor felkészülök a foglalkozásokra, vagy az írásos munkáimat végzem, ha kell, még segítenek is. Kritikát mondanak, vagy éppen a kutatásban segítenek. Férjem is kreatív, ügyes kezű ember, játékot készít és javít. Iker lányaim egyike sokáig kacsingatott e pálya felé és szívesen látogatott be az óvodába és foglalkozott a gyerekekkel. Kreativitása túlnőtt engem, így alkotásaim és ötleteim legnagyobb kritikusa ő.
Az egyensúlyt nehéz sokszor megtalálni otthon, hogy az ember mennyi időt illik, hogy elvegyen a családjától, ha a tökéletességre törekszik a felkészülésben, de a családom nagyon elfogadó és támogató. A hétköznapok az óvodáé, a hétvége a családomé, igyekszem ezt tartani, bár akadnak kivételes helyzetek és időszakok.

6. Miért jó a Bőrfestő Óvodában dolgozni?
Lendületes és újszerű arculatú intézmény, ami a mai kor elvárásainak próbál megfelelni. Közvetlen, vidám hangulatú a kollektíva, amely képes a megújulásra.
Vezetőnk a közösséget erősítő, támogatói magatartása is segíti a fejlődésünket, ami a mindennapi munkánkra is pozitív hatással van.
Közvetlen munkatársaimmal sikeresen tudunk együtt dolgozni, mert hasonló értékrenddel és attitűdökkel rendelkezünk és így összehangolva, egymást inspirálva, finom humorral spékelve tevékenykedünk nap, mint nap a csoportunkban. Ez megalapozza a munkánkat, amit így kiegyensúlyozottan tudunk végezni.
Nem utolsó sorban említeném meg azt a pozitívumát az óvodának, hogy jórészt modern a kivitelezése, a környezeti elhelyezkedése és adottságai pedig a nevelői és oktatói munkánkat segíti. Tágasak, világosak, jól felszereltek a csoportszobák és magunk is az esztétikumra törekedtünk a berendezésénél. Nagy udvarrészen mozoghatnak a gyerekek. Közvetlen környezetünkben található a Farkas erdő, ahol szemléletes foglalkozások tarthatók, a természetet közvetlen közelről figyelhetik meg a gyerekek.
Remélem, hogy a megvalósuló új projektekkel óvodánk hírneve megerősödik és továbbra is ez a fiatalos lendület viszi előre.

7. Mit vársz a 2020-as évtől?
Kiegyensúlyozottságot: mert ahhoz, hogy munkánkat zökkenőmentesen és jól végezzük szükséges.
Megbecsülést, elismerést, tiszteletet: szülőtől, kollégáktól, társadalomtól, hogy az inspiráció, a motiváltság, a lendület megmaradjon.
Biztonságot, nyugalmat: hiszen ezt csak akkor tudom én is megadni, biztosítani a gyerekek számára, ha magam is ebben élek.
Vidámságot, humort: mert ez az élet sója, a boldogság egyik adrenalinja.
Céljaim teljesülését, elégedettséget: fontos, hogy magamnak is tudjak bizonyítani, hogy megerősítsem magam abban, hogy képes vagyok megújulni, ha ez szükséges.
Egy jó évzárást és kezdést: a nagycsoportosainkat érzelmileg és értelmileg felkészülten engedhetjük az iskolás évek rögös útjára, szeptemberben pedig nagy lelkesedéssel várjuk a kicsiket, mert ők egy újabb kihívást jelentenek számunkra.
És nem utolsó sorban elfogadást és szeretetet: gyerekek, szülők, kollégák között, mert ezek nélkül egy közösség csak látszólag működhet jól.
Ezeket nem csak a 2020-as évtől várom, hanem minden évtől, hiszen a jól folyó munkához elengedhetetlenek.